Csökkenő devizapiaci forgalom

Nem ez az év vonul be a legsikeresebbként a devizapiac történelem könyveibe. A piac forgalma többéves mélypontokra esett vissza, számos manipulációs botrány nehezíti a befektetők életét.

Rendkívüli mértékben visszaesett a forgalom az elektronikus devizapiac rendszereinek két fő felületén októberben – írja a Wall Street Journal. A hónap során csupán 77 milliárd volt az átlagos napi devizapiaci forgalom az ICAP EBS felületén, ami bő hétéves mélypontnak felelt meg. A Reuters Matching felületen pedig 97 milliárd dolláros volt az átlagos napi forgalom a hónap során, ami a legalacsonyabb szintnek számít a Reuters adatgyűjtésének 2010-es kezdete óta.

Ennek oka lehet, hogy a devizapiac mögött nem túl fényes időszak húzódik. A közelmúltban kirobbant botrány szerint számos nagy piaci szereplő manipulálhatta az árfolyamokat, aminek ügyében már az FBi is elkezdett nyomozni. Ennek során a világ öt legnagyobb bankjának tucatnyi devizakereskedőjét gyanúsították meg New-Yorktól Tokyóig, akiket fel is függesztettek vagy elbocsátottak.

A vádak szerint a kereskedők bennfentes információkat osztottak meg egymás között a saját és ügyfeleik pozícióiról a minél nagyobb profit megszerzése céljából. Mivel a legnagyobb piaci szereplőknek számítottak, így befolyásolni tudták az árfolyamokat is.

Ezen túl a devizapiacon befektető alapok is kifejezetten rossz eredményeket tudnak felmutatni, melyek idén már 4,7 százalékos mínuszt hoztak össze a befektetőknek a Parker Global Currency Managers index (olyan index, ami a devizapiaci alapok teljesítményt méri) szerint. Ha a december is gyengén sikerül, akkor a 2011-ben mutatotthoz hasonló mértékű veszteséget szenvedhetnek el ezek az alapok. Két évvel ezelőtt az index a történetének legnagyobb mínuszát hozta össze, amikor több mint 6 százalékot zuhant.

A válságosabb időket jól mutatja, hogy a korábban a legnagyobb devizapiaci hedge fundja, az FX Concept októberben bejelentette megszűnését. A hedge fund azzal indokolta döntését, hogy a rendkívül kockázatos devizapiacon nem tud olyan hozamokat ígérni befektetőinek, amivel versenyezni tudnának a monetáris lazításnak köszönhetően száguldó részvénypiaccal.

A devizapiac forgalmának visszaesésének további bánatra ad okot a bankok számára, melyeknek így csökkentek a piacról származó bevételeik is. A tíz legnagyobb bank átlagosan évi 6 százalékos bevételcsökkenést szenvedett el a harmadik negyedévben a Coalition kutatócég számításai szerint.

Forrás: origo.hu

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>