Lehet kereskedni a kínai juannal?

Az adott napra megállapított középárfolyamhoz képest hétfőtől már nem 1%, hanem 2% lesz a jüan árfolyamának kereskedési sávja – jelentette be hétvégén a kínai jegybank. A döntés kiemelt jelentőségű és a kínai árfolyamrendszer liberalizálásának további lépéseként értelmezhető.

A kínai jegybank az elmúlt időszaki döntéseivel már egyébként is azt üzente, hogy nagyobb beleszólást enged a piaci erőknek a kondíciók kialakításába, a mostani lépés pedig ezt még inkább demonstrálja. A napi 2%-os potenciális árfolyam elmozdulás már igen jelentősnek tekinthető abban a környezetben, amelyben kínai vállalatok a jüan fokozatos erősödéséhez voltak hozzászokva és így a külkereskedelmi ügyleteikben a fedezeti pozíciók kiépítésének sem érezték feltétlenül szükségét. A jegybank közleménye szerint a kétirányú árfolyammozgás lehetősége mellett is igyekszik majd stabilan és a fundamentálisan indokolható határok környékén tartani az árfolyamot.

A jüan az elmúlt hetekben már mérsékelten gyengült (január elejéhez képest 1,6%-kal a dollárral szemben), amely mögött piaci elemzők szerint részben a kínai jegybank azon szándéka állt, hogy ráébressze a piacot: nem egyirányú utcáról van szó ( nem csak erősödhet a jüan, amely egyébként 2013-ban 2,9%-os volt a dollárral szemben). Ezen burkolt figyelmeztetéssel az a célja is lehetett a jegybanknak, hogy az erősödésre játszó pozíciók egy részének zárási hullámát indítsa el (és egyúttal a gyengébb jüanon keresztül enyhe gazdaságélénkítő hatást is kifejtsen).

A jüan elmúlt hetekbeli gyengülése és az, hogy ezáltal számos erősödésre játszó pozíciót kényszerből zárhattak a befektetők, növelte az esélyét annak, hogy a jegybank a kereskedési sávot komolyabb piaci zavarok elkerülésével tudja majd kiszélesíteni. A legutóbbi kereskedési sávszélesítéskor (0,5%-ról 1%-ra), 2012 áprilisában sem voltak különösebb zavarok.

Pénzbróker kiegészítés:

Véleményem szerint egyelőre a jüan nem alkalmas a kereskedésre, keressünk más remek lehetőséget a magas FOREX nyereség elérésére. A tudás megszerzése a tőzsdetanfolyam elvégzésével kezdődik és az  online tőzsdeklub napi kötéseivel teljesedik ki.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük