Merre tart a DAX index?

A DAX korábban 2015. tavaszán volt képes átlépni a bűvös 12000 pontos határt, és most ismét sikerült ez a bravúr. Az általános tőzsdei optimizmus érte el a német tőzsdét vagy van reálgazdasági alapja is az emelkedésnek?

Egy percig nem szeretném kétségbe vonni azt a tényt, hogy rövid távon az érzelmek mozgatják a tőzsdeindexeket, azonban nem árt időnként utána gondolni annak sem, hogy a történelmi csúcsok közelében tartózkodó árfolyamok milyen hatások eredőjeként érhették el ezt a magasságot.

A február 17-én kezdődött emelkedés egy kis pihenőt követően 21-én még gyorsabb tempóra váltott: szinte órák alatt robbantott és gyorsan bevette az index a mérföldkőnek számító 12.000-es csúcsot. A most megjelent PMI adatok és az üzleti várakozások is pozitív képet mutatnak a gazdaság állapotáról – tehát elvileg van hátszél a további emelkedéshez. A nemzetközi folyamatokat nézve az USA-ból is jó hírek érkeztek (használt lakások értékesítése), de ma reggelre azért az ázsiai piacok emelkedése már kifulladni látszott.

Egy kis pihenőt követően a 12000 pont áttörése után jöhet egy újabb 200 pontos emelkedés – vagy bekövetkezhet egy jelentősebb korrekció?

Nehéz lenne jelenleg a kérdésre választ adni. Az árfolyamgörbe legalábbis jelenleg beragadt a 12010-11960 közötti szűk csatornába, melyből mind a két irányba megtörténhet a kitörés. Lefelé az első „megálló” 11800 körül található, egy csökkenő ármozgás eddig talán meg sem állna. Természetesen a régóta várt jelentősebb és általános tőzsdei korrekció bekövetkezésének is vannak esélyei, ekkor az áresés komolyabb méreteket is ölthet.

A kérdés pár nap alatt eldőlhet, de nehéz jelenleg túl sok okosat mondani a DAX várható alakulásáról, de pár nap múlva érdemes lesz a chart technikai elemzésére visszatérni.

Dr.Tatár attila
Független elemző

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük