Devizakereskedés – így csapnak be!

Valószínűleg évtizedeken keresztül befolyásolhatták a legfontosabb irányadó napi devizapiaci árfolyamokat a bankok bennfentes kereskedői. Ha még voltak illúziói a FOREX piaccal kapcsolatban, akkor most biztosan elszállnak.

A Libor és a többi benchmark ügy után újabb manipulációs visszaélésre, óriási piacbefolyásolási botrányra derült fény. Egyelőre csak öt, a Bloombergnek nyilatkozó kereskedő elmondása alapozza meg a gyanút, de a megkezdett nyomozás ki fogja deríteni a mélyben rejlő összefüggéseket.

A Bloomberg szerint a portfóliók értékelésekor alkalmazott napi devizapiaci árfolyamokat − a WM/Reuters jegyzéseket − úgy mozgathatták saját kedvük szerint a nagybankoknál dolgozó kereskedők, hogy nap közben visszatartották az ügyfeleik tranzakcióikat, és azokat másokkal összebeszélve a ráta meghatározásakor aktív 60 másodperces időszakban öntötték rá a piacra.

Vélhetően a kereskedők a saját számlájukat is gyarapíthatták, hiszen annak ismeretében, hogy mi fog történni lekereskedhették a napi árfolyamokat. A napi árfolyamok összeállításának idejében, általában londoni idő szerint délután 4 órakor ennek megfelelően drasztikusan megemelkedett a forgalom, ami már szemet szúrt a tőkepiaci hatóságoknak, akik a devizapiac szabályozatlansága miatt nem tudtak eddig semmit sem tenni.

Sajnos meg kell állapítanunk, hogy nincsenek csodák: amit manipulálni lehet a piacon, annak befolyásolása meg is történik, nem szentek a kereskedők. Ez a befolyásolási botrány azonban más, mint a Libor-ügy, hiszen annak esetében a bankok önbevallása alapján fixálták a kamatlábakat, itt viszont rutinszerű piaci tranzakciókról volt szó.

Az ármeghatározás ilyen tudatos torzításai hatalmas veszteségeket okozhattak a globális piac szintjén. Figyelemre méltó adat, hogy bármennyire is sok szereplő van a devizapiacon, azért valójában négy szereplő adja a forgalom kb. felét: az Euromoney felmérése szerint a Deutsche Bank és a Citigroup 15-15 százalékos, a Barclays és a UBS pedig 10-10 százalékos súllyal rendelkezik a tranzakciós volumen tekintetében. A kevés piaci szereplő megkönnyíti a manipulációt.

Forrás: napi.hu

Pénzbróker vélemény:

Számomra a cikk megdöbbentő. Sajnos ennyire ellenőrizetlenek a kereskedési folyamatok, lehetőség adódik a piac befolyásolására. Látnunk kell, hogy ami megtörténhet, az meg is történik! A kisbefektetők a botnak mindig a kellemetlen végén vannak, ilyen mértékű árfolyam manipuláció valóban nehézzé teszi a kereskedést. Ha nyereséges szeretne lenni és valóban pénzt keresni egy ilyen piacon is, akkor megfelelő tudással kell rendelkeznie!

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>